Rólunk

A Ballet Camara rendkívül tehetséges profi szenegáli táncosokból és zenészekből áll. A társulatból többen díjnyertes művészek, és a szenegáli Nemzeti Színház múltbéli vagy jelenleg is aktív tagjai. A csoport egyedülálló, hiszen több olyan programot mutatnak be, amit a világon senki más. Ilyen például az úgynevezett akrobatikus óriás tökedényes tánc, vagy a mágikus tánc a tűzzel. A társulat igazi sztárja, és fáradhatatlan motorja a kétszeres díjnyertes táncművész Abdoul Camara, aki 7 éves kora óta táncol, és 11 éves kora óta járja a világot. Abdoul Camara Budapesten él, a tánccsoport többi tagja pedig Dakarban. A Ballet Camara lenyűgöző nyugat-afrikai tánc-és dob showkra, fesztiválokra, karneváli felvonulásokra szerződtethető le, A produkciók során rendkívül látványos öltözetekben több tucat hangszert szólaltatnak meg és több nyugat- afrikai népcsoport koreográfiáját mutatják be. A fiatal fesztiválközönségnek afrikai tánc és djembe workshopot is tarthatnak, igény szerint. A társulat európai partnere a Kultúrafrika Alapítvány Magyarországon bejegyzett közhasznú szervezet. 


Néhány referencia:

SZIGET Fesztivál 2018, 2017, 2016, 2015

Savaria Történelmi Karnevál 2016, 2015

Debreceni Virágkarnevál, 2018, 2017, 2016
Summerfest Folk Festival, 2018, 2017, 2016
Nemzeti Színház, Nagyvárad, Románia, 2016
CHIALA Festival, Graz, Ausztria, 2017, 2016
Frankofón Fesztivál, Francia Intézet Budapest, önálló est, 2016
Milánói Világkiállítás, Olaszország - 2015 
Festival des Filets Bleus Concarneau, Franciaország, 2015 
Grand Yoff Fesztivál, Szenegál - 2016, 2015 
Afrika Expo és Vásár, Utazás Kiállítás 2018, 2017, 2016, 2015
Festival Mondial des Arts Nègres (FESMAN), 2010
Japán (Ockinawa, Fijoroke) - 2007

 

A Ballet Camara társulatról hosszabban

A Ballet Camara egy szenegáli- guineai több generációs művészcsalád  igaz történetét meséli el. A kezdetben Ballet Sory Camara néven debütáló csoportot Ibrahima Sory Camara alapította 1964-ben, aki a független Szenegál első miniszterével, Leopold Sedar Senghorral népszerűsítette Szenegált világszerte fergetes táncával. Az alapító fiai az anyatejjel szívták magukba a művészetet: gyerekkoruk óta zenélnek és táncolnak. Ibrahima Sory Camara 2006-ban bekövetkezett halála után a társulatot fiai, a világszínvonalú táncművész Abdoul Camara és bátyja, a djembe dobon és peul furulyán kiválóan játszó Kaly Camara (Vieux) vezetik tovább.  A Camara család Dakarban található kétszintes háza máig nyitva áll a csatlakozni vágyó művészek előtt. A família több tucat ambíciózus fiatal táncost és zenészt nevelt ki otthonában, a felcseperedő gyerekek pedig már 5-6 éves koruktól fogva táncolnak és zenélnek, így őrizvén meg a család szellemi kulturális hagyományait. 

 

A Ballet Camara Társulat repertoárjában számos nyugat-afrikai tánc szerepel. Példál a yela,a kuku, a dundumba,a diola, a serer és Szenegál népi tánca, a mbalax többek között. Legszenzációsabb produkciójuk a peul tánc, mely során a világon egyedülálló módon mutatják be az úgynevezett kunnawal hagyományt, azaz az akrobatikával tarkított óriás tökedényes táncot. Ezt a showt már csak a gólyalábas tánc és a mágikus tánc a tűzzel übereli, mely során Abdoul Camara hosszan beleérinti a tűzbe különböző testrészeit, szájában oltja el és gyújtja meg a fáklyát, sőt, égő tűzgolyót tart a szájában.  A kiváló művészek az előadások során számos hangszert megszólaltatnak például a peul furulyát, hegedűt és csörgőt, a tökedényt, a korát (afrikai hárfa), a balafont, a sabar, a djembe és a dundun dobokat.

 

 

 
A Magyarországon bejegyzett non-profit, kulturális fejlesztéssel foglalkozó szervezet, a Kultúrafrika

Alapítvány 2014 januárjában figyelt fel a rendkívül tehetséges társulatra.  Azóta számos fellépést szervezett számukra Szenegálban és Magyarországon, továbbá felvállalta a társulat nemzetközi menedzselését. A társulat művészeti vezetője és koreográfusa, és a Magyar- Afrika Társaság volt ösztöndíjasa Abdoul Camara, a patinás Daniel Sorano Szenegáli Nemzeti Színház táncosa, az Oscar des Vacances tehetségkutató verseny kétszeres győztese. A Magyarországon élő művész a Kultúrafrika Alapítvány partnereként fellépéseket vállal kulturális programok, fesztiválok, céges rendezvények keretében szólóban vagy szenegáli társulatának tagjaival együtt. A tánc showkon kívül afrikai tánctanítást és djembe dob workshopokat is vállal Magyarországon és világszerte. Abdoul Camaráról ide kattintva tudhat meg többet. 


Miért érdemes szerződtetni a csoportot?

  • egyedülálló produkciót adnak elő, hiszen a világon csak ők táncolják a peul hagyományokon alapuló, rendkívül látványos és szórakoztató akrobatikus óriás tökedény táncot
  • a mágikus tánc a tűzzel produkció rabul ejti a közönséget
  • tagjai válogatott professzionális zenészek és táncosok, akik gyerekkoruk óta csak a táncnak és a zenének élnek, és akik fergeteges hangulatot teremtenek, bárhol is lépjenek fel
  • a közönség biztos, hogy még soha nem látott ehhez hasonló produkciót, így életre szóló, érdekes élményt kínál számukra
A 2017- es nyári turné néhány állomása:
 
XXXIV Mostra International de Dansa Popular, Cerdanola, Spanyolország
XXIIe Festival Folkloric, Murcia, Spanyolország
2017. július 5. XXI. Dunamenti Folklór Fesztivál, Kalocsa
2017. július 19. 20:00-21:00 Balatonfüred, Kisfaludy Színpad
2017. július 24. 16:00-17:00 Margitszigeti Atlétikai Centrum Szabadtéri Színpad
2017. augusztus 4. Pécsi Tudományegyetem Africa Night
2017. augusztus 6. Matyóföldi Folklórfesztivál
2017. augusztus 12. Sziget Fesztivál
2017.  augusztus 14. Summerfest Százhalombatta
2017. augusztus 15. Székesfehérvár Királyi Napok
2017. augusztus 17. Sárvári Folklórnapok
2017. augusztus 18-20. Debreceni Virágkarnevál
2017. augusztus 25-26. Szombathely- Savaria Karnevál
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
 
  • Oktoberfest, Budapest, 2016 október 2.
  • Savaria Történelmi Karnevál, Szombathely, 2016. augusztus 26-28.
  • 50. Jubileumi Debreceni Virágkarnevál, 2016. augusztus 19-20.
  • Sziget Fesztivál 2016, Magyarország, 2016. augusztus 10-17.
  • Nemzeti Színház, Nagyvárad, Románia, 2016. augusztus 14.
  • Artúr Fesztivál, 2016. augusztus 14.
  • Tiszafüredi Halasnapok, 2016. július 8.
  • CHIALA Festival, Graz, Ausztria, 2016. június 26.
  • Beach Feszt Balatonfűzfő, 2016. június 24.
  • V. HTCC Afrika Expo és Vásár, Magyarország, 2016 március 3-6.
  • Művészetek Palotája, Zenél a világ sorozat, Magyarország, 2015 november
  • Afrikai Napok, Millenáris Park - 2015 szeptember
  • Sziget Fesztivál, Magyarország - 2015 augusztus
  • Savaria Nemzetközi Fesztivál, Magyarország - 2015 augusztus
  • Milánói Világkiállítás, Olaszország - 2015 július
  • Festival des Filets Bleus Concarneau, Franciaország, 2015 július
  • Grand Yoff Fesztivál, Szenegál - 2015 április
  • IV. Globoport Afrika Expo és Vásár, Magyarország - 2015 február
  • Gungu Fesztivál, Kongói Demokratikus Köztársaság, Közönségdíj - 2011
  • Festival Mondial des Arts Nègres (FESMAN) - 2010
  • Djembe Ryhtme Fesztivál - 2008, 2009
  • Japán (Ockinawa, Fijoroke) - 2007
  • Kaay Fecc Fesztivál, Szenegál - 2007
  • Japán (Tokió) - 2005
  • FESNAC ziguinchori fesztivál -2003
  • Guadeloupe-sziget, Nemzetközi Folklór Fesztivál - 1999, 2003
 
 Bemutatkozó videó: